Az Egy hölgy arcképe című könyv olvasása kapcsán ötlött fel bennem a kérdés, hogy az egyik kedves írómról, még egyáltalán nem is nyilatkoztam?! Pedig szerintem ő is megérdemel egy oldalt. Bár keresés útján nem sok mindenre akadtam vele kapcsolatban (a műveit leszámítva) azért van itt egy kis "érdekesség" róla.
Henry James
(New York, 1843. április 15. – London, 1916. február 28.)
Amerikai származású angol író, kritikus.
A filozófus William James testvére. A hawthorne-i regénytechnika örököse, a kozmopolita ifjúkorában kialakult Európa-rajongás kifejezője, így első alkotói korszakában az amerikai és az európai társadalom értékei közti feszültség foglalkoztatta (Daisy Miller,1878,1965; Washington Square 1880; Egy hölgy arcképe,1881,1974). Utolsó alkotói korszakában valamelyik szereplő szemszögéből szubjektíve láttatja az eseményeket s a történések igazságtartalmát (Maisie tudja,1897,1978). Életfilozófiája, a művészetről folytatott elmélkedései a művész tevékenységének és magánéletének ambivalenciáját tükrözik (Az Aspern-levelek,1888; Házasságok,1891, A csavar fordul egyet,1898; A galamb szárnyai,1902; A nagykövetek,1903; Az aranyserleg,1904) . Életében nem aratott igazán sikert, a húszas évektől viszont valóban értékelt, olvasott szerző lett; nagy hatást gyakorolt a nyugati prózairodalomra.
James sohasem házasodott meg, halála után a kritikusok körében találgatások indultak ennek okáról. A kortársak naplóinak és James levelezésének nyilvánosságra kerülése után egyértelművé vált, hogy James a férfiakhoz vonzódott: több száz fiatal férfiakhoz írott homoerotikus levél került napvilágra.
Művei magyarul még: Unokatestvérek és egyéb elbeszélések 1877; London ostroma 1883; Gustave Flaubert az Írók írókról c. kötetben,1970; A mester intelmei Holmi 2002/10-12. szám; A szőnyeg mintája.
Egy hölgy arcképe:
A hölgy, akinek arcképét elemző lélekrajzzal, a sokrétűen hajlékony, intellektuális próza művészi pasztellszíneivel festi meg az író, egy huszonhárom éves, szép, okos amerikai lány: Isabel Archer. Mint mondja, azért jön Európába, hogy itt olyan boldog legyen, amennyire csak lehetséges. Útja döntő jelentőségű sorsára. Örökség révén nagy vagyonhoz jut, férfiak hódolata veszi körül, élményekben van része. De a boldogság? Kérőit sorra elutasítja, hogy megőrizze függetlenségét, majd szíve sugallatára mégis férjhez megy – s aztán rá kell döbbennie, hogy eszközül használták fel, és vagyona volt a vonzóerő a házaságban. Isabel, a puritánok unokája azonban kötelességtudatból vállalja az egész életre szóló lelki szenvedést.
Idézés a könyvből - 54. fejezet (mely egyben a kedvenc fejezetem is ~ szem nem marad szárazon, ha olvasom - az enyém legalább is nem ):
". . . Ralphnak szemmelláthatóan percről percre nehezebbre esett a beszéd; meglehetősen hosszú időbe telt, amíg összeszedte magát. Először úgy látszott, hogy nem válaszol Isabel szavaira; sokáig várt. Aztán csak ezt motyogta:
- Itt kell maradnod.
- Szeretnék itt maradni . . . ameddig csak helyénvalónak látszik.
- Helyénvalónak látszik . . . helyénvalónak látszik? - ismételte Ralph Isabel szavait. - Igen, igen; sokat forgatod ezt a fejedben.
- Persze, mert muszáj. De te nagyon fáradt vagy már - mondotta Isabel.
- Igen, nagyon fáradt vagyok. Éppen az imént mondtad, hogy a fájdalom nem a legmélyebb dolog. Igaz . . .
igaz. De azért nagyon mély. Ha itt tudnék maradni . . .
- Számomra te mindig itt leszel - szakította félbe Isabel halkan. Nem volt nehéz félbeszakítani Ralphot.
Ralph pár pillanat múlva folytatta:
- A fájdalom elmúlik. Most is éppen elmúlóban van. De a szeretet megmarad. Nem tudom, miért kell annyit szenvednünk. Talán rájövök még. Sok minden van az életben. Te még nagyon fiatal vagy.
- Nagyon öregnek érzem magam - mondotta Isabel.
- De majd ismét nagyon fiatal leszel. Én így látlak. Nem hiszem, hogy . . . nem hiszem, hogy . . .
Nem tudta befejezni; elhagyta az ereje.
Isabel kérlelte őt, ne erőltesse tovább.
- Nem kell nekünk beszélnünk ahhoz, hogy megértsük egymást - mondta.
- Nem hiszem - folytatta mégis Ralph -, hogy az olyan nagylelkű tévedés miatt, mint amilyen a tiéd volt, hosszabb ideig kelllene szenvedned.
- Ó, Ralph, most nagyon boldog vagyok! - kiáltott föl könnyezve Isabel.
- És vésd emlékezetedbe - folytatta Ralph -, hogy ha volt, aki gyűlölt, volt olyan is, aki szeretett.
Nem . . . Isabel . . . imádott! - lehelte Ralph, alig hallhatóan, elnyújtottan.
- Ó, én testvérem! - kiáltott föl Isabel, még az eddiginél is mélyebb odaadást kifejező mozdulattal."
(Balabán Péter fordítása)
Ugyan ez a rész a filmen (kicsit másképp -, szenvedélyesebb):
Néhány műve a MEK-ben:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése